NTP

NTP-FKT-M-17-0001

 

A projekt biztosította az Országos Tudományos Diákköri Tanács működését, a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia lezárását, valamint a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkészítésének megkezdését. Az OTDT online rendszerének, a TDK-ért Közhasznú Alapítvány, az OTDT és az OTDK honlapjainak fejlesztése és működtetése segítette a TDK-ban résztvevőket. A program keretében elkészült az OTDT 2017. évi Almanach kötete, amely a MTA-n megtartott rendezvényen kitüntetetteket mutatja be.

A pályázat részeként valósult meg az OTDT kitüntetés átadó ünnepi ülése a Magyar Tudományos Akadémián 2018. november 20-án, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének és az oktatásért felelős miniszternek a jelenlétében. Az ünnepi ülésen vették át kitüntetéseiket a hallgatók (47-en), és témavezetőik (szintén 47-en), a Mestertanár Aranyérmesek (összesen 55 fő), illetve a további kitüntetettek (összesen 9 fő). Átadásra kerültek a különdíjas oklevelek (a különdíjak felajánlói: az Oktatási Jogok Biztosa, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint a Pro Progressio Alapítvány), valamint elismerő oklevelet és emléktárgyként egy kicsinyített stafétát kaptak a XXXIII. OTDK rendezőinek ügyvezető elnökei, elismerő oklevelet pedig az OTDT szakmai bizottságainak elnökei. Összesen 194 db oklevél átadása történt meg az ülésen.  A rendezvényről készült tudósítás az OTDT honlapján elérhető: http://otdt.hu/hu/news/29. A sajtómegjelenések száma 20 volt.